Archive for the ‘A tanya’ Category


A téma -a honlap feltámasztásához- a lábaink előtt hever. Tény, hogy a közösségi médiában gyorsabban, egyszerűbben tudjuk megosztani az aktuális (pár soros) híreket, bejegyzéseket amelyek talán több emberhez is jutnak el, mint ezen az oldalon keresztül, de ha valami, hát a tanyabúcsú megérdemli, hogy bővebben foglalkozzunk vele.

Kilencedik alkalommal veselkedtünk neki, hogy a búcsúi délutánon tartalmas, értékes programokra csábítsuk a falubelieket, de hiába sikerült valamennyi  – hatszor a templomkertben, egyszer az iskolában, tavaly pedig már a tanyán megrendezett – összejövetelt többé-kevésbé sikeresen lebonyolítanunk, idén szeptember elején ugyanazokkal a kérdésekkel szembesültünk mint annak idején, az első alkalmat megelőzően.

Az, hogy hol, a tavalyi alkalom után nem volt kétséges, hiszen mindig is az volt a cél, hogy a tanyát egyfajta közösségi térré tegyük, többek között pont a búcsúi összejövetelhez hasonló rendezvények megszervezésével. Igaz, a tanya egyelőre csak háttere, színhelye nem pedig szerves része az eseménynek, de folyamatosan fejlesztjük, melynek vannak látványos és kevésbé látványos momentumai. Az eredmény pedig -reméljük- nem marad el.

Mit, hogyan, kikkel, kinek? Az első háromra meglepően hamar választ kaptunk. Sokan – sok ötlettel és ami még fontosabb tettekben megnyilvánuló segítő szándékkal kerestek meg minket és mire a búcsúi hétbe léptünk, nagyjából össze is állt minden.

Azt, hogy kinek szól a rendezvény,  egy kicsit nehezebb meghatározni. Hiszen az előzetesen -az interneten, vagy az iskolai hirdetéseken keresztül – megszólított közönség nem feltétlenül egyezik az ilyen jelegű rendezvényekre nyitott réteggel, mégis örömmel mondhatjuk, hogy noha szokás szerint a gyerekek tették ki a látogatók többségét, minden korosztály képviseltette magát.  

Sokan jöttek, annak ellenére, hogy néhány év után ismét volt “igazi” búcsú is a faluban, hiszen -és ez az első években is így volt- a két rendezvény nem konkurenciája egymásnak. A korábbi évekhez képest több játék, és jóval több kézműves foglalkozás várta az érdeklődőket, akik az egyes “állomásokon”  megfelelő számú pecsétet összegyűjtve az elkészített játékok, díszek, festmények mellett még búcsúfiát is választhattak maguknak és – a cukrászmesterségben mesterfokon teljesítő ladaméri asszonyok jóvoltából -  sütemények garmadáját kóstolhatták végig.

Köszönjük mindenkinek, akik megtiszteltek bennünket a jelenlétükkel és külön köszönet illeti azokat, akik valamilyen módon (tombola, vagy süteményfelajánlással, sátorépítéssel vagy foglalkozásvezetéssel) hozzájárultak a rendezvény sikeréhez!

 

Persze bolondos a névválasztásunk, és sokan -akik nem ismernek minket, vagy nem nézegetik ennek az oldalnak a korábbi bejegyzéseit- fel is teszik a kérdést: milyen tanya?

A kerti szerszámtároló

Ebben nyilván szerepet játszik az is, hogy az egyesület publikus tevékenységei valóban a “szellemi műhelyhez” köthetők, és a célközönséggel való találkozásainknak egyelőre nem “A” tanya, hanem folyamatosan változó helyszínek adnak teret. Mindez azért, mert magán a tanyán a feltételek még nem adottak a különböző jellegű események lebonyolításához. Visszaolvasva a sok évvel ezelőtti bejegyzéseket, az akkori terveink szerint komoly infrastruktúráknak kellene már készen állnia a területen. Mostani eszünkkel azonban, látva hogy honnan, hová jutottunk, nem lehetünk elégedetlenek az alább felsorolt eredményekkel.

 

A "tároló és a beülő"

Első lépésként évekkel ezelőtt a földterület besorolásának megváltoztatása, megosztása, rendezési terv-módosítás mellett kis veteményeskertet hoztunk létre, gyümölcsfákat ültettünk. A kert évek óta ellát bennünket minden jóval s habár nem biztosítja az áhított önfenntartást, a sok nyert tapasztalat mellett egy-egy zöldségféléből az éves fogyasztásunk jelentős hányada megterem benne. Az elmúlt évek során gyümölcsfáink is elkezdetek termőre fordulni (az almafa esetében kutyáink nagy örömére, ők ugyanis a gyümölcs labda formáját is tudták értékelni), idén már “bokros” növényeken (ribizli, egres) a sor.

 

Korábban beszámoltunk arról is, hogy komoly tervek készültek egy erdei iskolaként szolgáló épületre, amelyre még az építési engedélyt is sikerült beszereznünk. Mind a mai napig jó döntésnek tartjuk, hogy nem vágtunk bele, noha ígéretekkel el voltunk halmozva a jelenlegi pénzügyi környezetben nagyon rizikós (és nem utolsósorban nem finanszírozható) vállalkozás lett volna. Két évvel ezelőtt tehát úgy döntöttünk, hogy kisebb (tanyaléptékű)  beruházásokkal igyekszünk minél többet kihozni a lehetőségeinkből. Mivel az ezzel járó adminisztrációt igyekeztünk a minimumra csökkenteni, a helyi és országos építési előírásoknak megfelelően olyan építményeket terveztünk, melyek engedélyeztetési eljárása  a legegyszerűbb. Itt jellemzően az épület paramétereire -magasság, alapterület, újabban légköbméter- és felhasználási módjára kell gondolni. Így épült meg a kis kerti beülő, szalonnasütő hellyel, a későbbi már engedélyköteles épületeink prototípusául szolgáló  48 négyzetméteres tárolóhelység, a kerti szerszámtároló és legújabban (még folyamatban) az istálló.

Új házak készűltek a kutyáknak is...

A közművek vonatkozásában felemás helyzetben találtuk magunkat. Az elektromos áramot jelenleg akkumulátorok, illetve (alkalomszerűen) egy aggregátor  biztosítják, jelenlegi igényeinket száz százalékban lefedve. A víz- és csatornahelyzet csak félig-meddig  tekinthető megoldottnak. Jóllehet a területünk falu felé eső végén nyíló utca (mely közmű-csatlakozást biztosított volna) kivitelezése érdekében kisebb földterületet térítésmentesen átadtunk az önkormányzatnak a “projekt” egyelőre elhalt. A szennyvízkezelés érdekében bekötöttünk egy a vonatkozó szabályzóknak megfelelő tartályt, az öntözővizet a területen régóta megtalálható kis teljesítményű kút biztosítja, az ivóvizet pedig hordjuk magunkkal.  Ezt a problémát úgy tűnik csakis egy ivóvízkút fúratásával tudjuk megoldani, de az azzal jár hercehurcától, na meg a költségektől már előre fáj a fejünk.

 

Épül az istálló

Ami várható… Az istálló befejezése után, a “kicsilovak” kiköltöznek a tanyára. Ez persze feltételezi a kerítésrendszer megerősítését, illetve a karámnak szolgáló terület kijelölését.  A nagyobb léptékű beruházásokat illetően, ennyi év kijózanító tapasztalatinak birtokában nem mernék nyilatkozni. Mindent a maga idejében. Mindenesetre bízunk benne, hogy jövőre lesznek olyan alkalmak, amelyekre hazaköltözik az egyesület és végre “a tanyán tanyázhatunk”.

 

 

Ahogy ígértem, íme a lovak meséje.

A két tökmag három évvel ezelőtt -még boldogtalan csikóéveik vége felé- került hozzánk. Valaki megvette őket valakitől, az meg elcserélte őket valamire, az új gazda hamar kiadta a gondozásukat egy negyediknek, aki erre a feladatra abszolút alkalmatlan volt. Ilyen előzmények után találkoztunk a két zsebparipával, naná, hogy megszakadt értük a szívünk. Puff neki, lebeszéltük a gazdival és örökbefogadtuk őket.

Az első időszak persze nem volt egyszerű. Az istállóból egy álló nap hordtuk ki a hosszú idő alatt összegyűlt trágyát, hamar gondoskodtunk a takarmányról és a lótartáshoz szükséges minimális feltételek megteremtéséről. Eleinte nem volt egyszerű dolgunk a lovakkal sem. Már akkor is Rozsda volt a nyugodtabb, neki a kötelező bizalmatlanságon meg a kóros soványságon kívül csak annyi baja volt, hogy korábbi helyén a “rajta felejtett” kötőfék menetet vágott a fejébe (ezt a kis szépséghibát aztán kinőtte). Grafit ugyanakkor az első időkben teljesen idegbeteg módjára viselkedett. Folyamatosan menekült, mindenkitől félt, ha meg közel került állandóan csipkedett, gyakorlatilag igazolni látszott azt a megfigyelést, miszerint a ló mérete és a belé szorult genyaság fordítottan arányos egymással. Mi, a jó viszonyt megalapozandó már az első időkben olyan – a korábbi évek során elmaradt – szabadidős programokat szerveztünk nekik, mint a szükséges oltások beadatása, vagy a mai napig nagy kedvenc körmözés.

Persze mi is kezdő lótulajdonosok voltunk. Akkor ugyan már évek óta lovagoltunk itt-ott, de az egészen más mint nap mint nap gondozni két (miniatűr) paripát. Persze a ráfordított időt a lovaglástól vontuk el, így szép lassan oda jutottunk, hogy “lótulajdonos” létünkre egyszerűen nem jutottunk nyeregbe.

Nem elsősorban emiatt, de az elmúlt három év során voltak mélypontok a kapcsolatunkban. Az, hogy igazán nem tudtuk mihez kezdjünk velük, valójában hamar nyűggé tette a gondozásukat. A nagy semmittevés persze nekik sem tett jót, kicsit elnehezedtek, ellustultak (meg persze gondolom bucira unták magukat).

Az első változást a nyereg alá szoktatásuk jelentette. Szorongva álltunk a feladat előtt, mert -noha addigra kiismertük a két shetit- nem tudtuk hogyan reagálnak majd erre a számukra mindenképpen új kihívásra. Nos, az eredmény minden várakozásunkat felülmúlta. Rozsda úgy viselkedett nyereg alatt, sőt hamarosan gyerekekkel a hátán is, mintha mindig is ezt csinálta volna. Grafit, akivel szemben még mindig voltak fenntartásaink szintúgy. A gyerekek lovaglásai -kis túlzással mondhatjuk- rendszeressé váltak, mi pedig az első sikeren felbuzdulva úgy döntöttünk, hogy nagyobb fába vágjuk a fejszénket: fogatolni fogunk. Tavaly nyáron meg is vásároltunk egy alkalmasnak tűnő, korábban is shetlandik mögött guruló kocsit, melyet aztán egy egész évig “pihentettünk”. Idén nyáron láttuk elérkezettnek az időt, hogy belevágjunk. Átalakítottuk a kocsit, majd egy csendes délután befogtuk az addigra az “alapkiképzésen” már túlesett Rozsdát. Az eredmény, noha bíztunk a tökmagban,  egészen elképesztő. A kis sárga nagyon lelkesen húz, ha elfárad hajlamos ugyan kicsit megmakacsolni magát, de összességében maximálisan meg vagyunk vele elégedve. Mellette Grafit trenírozását is megkezdtük -talán mondanom se kell-, ő a nehezebb eset, de bízunk benne.

Itt tartunk jelenleg. A lovak -én úgy vélem- minden elvárásunknak megfeleltek, a további feladatok elsősorban ránk várnak. A legfontosabbak az új istálló és a karám körüli teendők, melyeket jövő tavasznál nem halogathatunk tovább, már csak azért sem, mert terveink szerint valamikor majd egy nagyobb méretű társat is kapnak, akinek az elhelyezése a jelenlegi körülmények között nem megoldható. A feladat adott, csak végre kell hajtani.

Repülnek a hónapok, ami azt illeti, az utolsó bejegyzés óta az évszakok is. Mondhatni, a honlapon adásszünetet tartottunk. Nem mintha nem történt volna semmi érdekes, csak éppen mindig volt jobb dolgunk mint a számítógép előtt való ücsörgés. Vagy éppen nem volt, de akkor meg lusták voltunk…

Mindjárt az elején tisztázzuk. Eltelt hat hónap az utolsó bejegyzés óta, de a nagy tervek tekintetében ugyanott tartunk ahol tavasszal. Tehát építkezni nem építkeztünk, de még a lovakat sem pateroltuk ki a pusztába, tehát sok dicsekedni-valónk nincs. Na jó, azért van egy kicsi. Ott van mindjárt a kert. Azzal azért, tekintve a megnövelt méretét, volt munka. Mondjuk lett is eredménye. A szépen termő hagyma, répa, bab, zöldborsó mellé rengeteg paradicsom és már-már feldolgozhatatlan mennyiségű cukkini termett. Mellette “szüretelhettünk” paprikát, patisszont, tököt, hátravan még a póréhagyma, a cékla és a padlizsán. A tavalyelőtt ültetett gyümölcsfáink közül a két meggy már idén termőre fordult -sajnos a madarak és nem a mi örömünkre-, illetve leszedhettük az első -és idén az egyetlen szem- almánkat is. És, hogy a fentebb lógó orral emlegetett tervekre is visszatérjünk egy pár szó erejéig, felvettük a kapcsolatot egy sokak által dicsért áccsal, aki épp mostanság készíti az árkalkulációt egy-két leendőbeli létesítmé-nyünkre, melyek közül néhány reményeink szerint már az idén megvalósul.

Biztosan megvalósult -ergo lezajlott-  az ötödik templomkerti búcsú. Pont egy hete vasárnap ismét csodaszép időben, a korábbi évekhez képest talán valamelyest mérsékeltebb érdeklődés mellett tartottuk meg ezt a szívünkhöz oly közel álló rendezvényt. A megjelentek a visszajelzések szerint jól érezték magukat, megjegyzem mi is, tehát megérte a belefektetett munkát. Készítgetünk egy zenés összeállítást az eseményen készült videókból, fényképekből, ha végeztünk vele itt mindenképpen közzétesszük. Ide kívánkozik egy másik örvendetes esemény felemlegetése is. Dunaszegen -felbuzdulva a “ladoméri” példán- augusztusban megtartották az első templomkerti búcsút. A nagyszerű hangulatú összejövetelre “vendégnépijátékosfejtörősember” minőségünkben minket is meginvitáltak és mi örömmel részt is vettünk rajta.

Végül a lovakrúl… A két miniparipa remekül viseli magát, amellett, hogy “angyalok” a gyerekekkel tényleg nagyon szépen tanulnak (velünk együtt), sőt amit sohasem hittem volna, Grafit is levetkőzte azt a bolondos szokását, hogy minden patatisztításnál ki akar rúgni a kertből. Róluk, a velük való munkáról illetve a velük kapcsolatos tervekről hamarosan külön bejegyzésben tervezünk foglalkozni.

Addig is egy ígéret: Ha minden összejön, nagyjából a tavalyi kondíciókkal újra kirándulást szervezünk, valamelyik októberi hétvégére. A célállomás egyelőre maradjon titok, hamarosan meghirdetjük.

 

 

Útkeresés

Ladoméri Tanya on 2011. december 10. szombat in A tanya, Egyesület No Comments »

Szó mi szó, valóban szégyen amit művelünk. Két hónap bejegyzés nélkül, erre nincs mentség. Meg sem próbálok magyarázkodni, ez “csúnya dolog” volt és kész.

A búcsú után az erdei iskolával kapcsolatos -az építési engedélyt és az aktuális pályázatot érintő -ügyeinkben merültünk el. Az engedélyt szeptember folyamán megkaptuk, így nagy reményekkel vártuk az októberi leader kiírást. Mikor azonban az megjelent és nekiláttunk összerakni a dokumentációt, a költségvetést, illetve felmértük a pályázat által támasztott követelményrendszert, lelkesedésünk hamar alábbhagyott. Hamar konstatáltuk, hogy az aktuális körülmények és feltételek mellett, ebbe bizony csúnyán belebukhatunk, így fájó szívvel lemondtunk arról, hogy most belevágjunk.

Hogyan tovább? Két lehetséges utat jelöltünk ki magunk előtt. Az első verzió szerint a jelenlegi terveinkkel próbálunk továbblépni, várva a jövőbeni lehetőségeket, pályázatokat. Kétségtelenül ez a változat az, amely a szívünkhöz közelebb áll, ugyanakkor ez tartalmaz több rizikót, bizonytalanságot, nem beszélve a vonatkozó költségekről.  A másik változat szerint újragondolva a terveket, kisebb beruházással egy jóval egyszerűbb -mondhatni nomádabb- táborhelyet hoznánk létre. Ez esetben az a lehetőség is felmerült, hogy az első időszakban (tehát akár már jövő nyáron) csak napközis táborként működne a tanya, a későbbiekben az infrastruktúrák folyamatos fejlesztésével, bővítésével folyamatosan állnánk át a “rendes üzemódra”.  Itt a tél, morfondírozhatunk eleget, mindenesetre a a döntést tavaszig meg kell hoznunk.

Ami magát a tanyát illeti, odakint nagyjából téliesítettünk mindent. A veteményest felszántottuk, területét -az idei remek tapasztalatainkon felbuzdulva -megkétszereztük. Utolsó mozzanatként még további gyümölcsfákat telepítettünk (diót, körtét, szilvát), majd nagyjából lezártuk a kerti teendőink sorát.

Építési engedély

Ladoméri Tanya on 2011. június 30. csütörtök in A tanya No Comments »

Ma, 2011. június 30-án beadtuk az építési engedély kérelmet.

Ritkulnak a bejegyzések, egyszerűen azért, mert egyre több időt tölthetünk kint a tanyán, egyre ritkábban ülünk le a számítógép elé. A május hónap különösen húzósra sikeredett, sok tennivalónk akadt a kertben, a legelőn, valamint egyszerűen a tereprendezés terén is. Mindemellett persze folyamatos leterheltséget jelentenek az adminisztratív feladatok, de ezekről inkább már nem is írok.

A zöldségeskerttel nagyjából elégedettek vagyunk, a retek, a hagyma és a saláta lassacskán “kikopik”, gyönyörű a zöldborsónk és a kukorica is elég szépen nő. A sárgarépában még benne van a lehetőség, egyelőre várjuk mi lesz belőle. A paradicsomról, paprikáról még nem tudok nyilatkozni, de nagyon bízunk bennük. Kisebb csalódások a tavaly telepített gyümölcsfákkal kapcsolatban értek minket. Az alma-, cseresznye- és meggyfák megeredtek, a barackfák azonban elég ramatyul néznek ki. Egyelőre adunk nekik időt, hiszen az egy évvel korábban ültetett szilva is, amiről már majdnem lemondtunk, idén tündököl.

Ami az idei első kaszálást illeti azt bizony komoly kudarcként éltük meg. Gyönyörű volt a kaszáló, nagyon sokat vártunk tőle, sokat is adott, de persze pont a bálázás közben ért minket a most már egy hete tartó esős időszak, így sajnos attól tartunk, a szép mennyiségű takarmányt veszteségként kell majd elkönyvelnünk. Reméljük a következő kaszálás idején kegyesebb lesz hozzánk az időjárás.

 

Ébred a természet

Ladoméri Tanya on 2011. március 25. péntek in A tanya No Comments »

Nem lehet nem tudomást venni a szemünk előtt zajló csodáról. Ez a csoda ott van természet titokzatos és varázslatos újjászületésének minden apró mozzanatában. Most épp a salátaboglárka virágzásában…

Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek: nem munkálkodnak, és nem fonnak; De mondom néktek, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy (Máté 6, 29)

Tavaszodik

Ladoméri Tanya on 2011. március 20. vasárnap in A tanya No Comments »

Végre itt a tavasz! Az elkövetkező hónapokban remélhetőleg ki sem fogunk látszani a munkából, de a bejegyzések ilyetén elhanyagolását -mint az az elmúlt időszakban történt- a továbbiakban azért nem tervezzük.

Alighogy kibiggyent kicsit az idő, már kint tettünk-vettünk a tanyán. Gyümölcsfákat metszettünk, kijelöltük a veteményeskert helyét (minek, hiszen “odakinn” úgyis lelopják a termést, mondják sokan) és igen, egy rég halogatott munkába is belevágtunk…:

Szemétszedés. A tanya elhelyezkedése sok szempontból áldás, sok szempontból átok. Az hogy a terület közel van a faluhoz, de azért mégis a határban, nem csak nekünk ideális, de a szemetüktől nem a megszokott módon megszabadulni kívánóknak is. A mellettünk húzódó erdősáv remek lerakóhelynek bizonyult egyeseknek, másrészt  amit az emberek nem hordtak ide, az ideért a szél szárnyán. Ezt pedig el kell tüntetnünk. Így hát nekiestünk a szemétszedésnek és a terület egyik felét már meg is tisztítottuk.

Közben lassan “intéződnek” a hivatalos ügyeink, talán pont kerül az építési engedély körüli ügyleteink végére, talán a vízművel is sikerül megállapodnunk… Mindenesetre -bár sokan figyelmeztettek előre- sohasem gondoltuk volna, hogy a bürokrácia útvesztőiben való bolyongás ennyi energiánkat emészti majd fel.

Újabb dilemmát jelent az állataink kérdése. A korábban már említett két miniparipa,  Rozsda és Grafit kiköltöztetése lassan időszerű lenne, bár az őket kiszolgáló létesítmények még csak “papíron” léteznek. Hasonlóképpen a tanyára való deportálásra vár Pamacs, a lelke mélyén jó, de amúgy egy gonosz vakarcs puli, aki ez utóbbi minőségénél fogva a birtok védelmi rendszerét hivatott megtestesíteni.

Ma, egy rövidebb esős időszak után végre újra süt a nap, vár a tanya!

Egy korábbi bejegyzés során már megemlítettem a tervezett szigetközi elkerülő utat.  Ez a sokak által dédelgetett “projekt” (hmmm) már sok fejtörést okozott nekünk, hiszen az egyik bekötőút pont a területünkön keresztül -az újabb verzió szerint a területünk mellett- haladna. Többé-kevésbé megtanultunk együtt élni ezzel a problémával, de azért időről-időre komoly bosszúságokat okoz nekünk. Legutóbb épp a héten, hiszen az új rendezési tervet -mely pár napja emelkedett volna jogerőre- az utolsó pillanatban torpedózta meg a “mittudoménmelyik” hivatal (egy az eljáró harminc közül), azzal a felkiáltással, hogy a tervben nem biztosított a bekötőút számára a megfelelő szélességű nyomvonal.

Nem arról akarok most írni (majd talán holnap :-) ), hogy ez újfent mennyivel hátráltatja a mi terveinket, sőt még azt sem fogom pedzegetni (pedig mennyire szeretném), hogy ez az út valószínűleg soha nem fog elkészülni. Tekintsük most úgy, hogy ennek a rémálomnak a megvalósulása, valamilyen oknál fogva (legyen az mondjuk egy elbabrált EU pályázat) mégis elérhető közelségbe kerülhet. Tehát mi a bajunk ezzel az úttal?

Tekintsünk rá a Szigetköz térképére. Egy 52,5 km hosszú, 6-8km széles szigetről beszélünk. A jellemzően kis méretű településeken -Győrtől Mosonmagyaróvárig- halad keresztül a 1401. számú “Szigetközi” út. Már ennyiből -a terület földrajzi adottságait tekintve- is badarságnak tűnhet egy újabb út beszuszakolása a -mondhatjuk- keskeny földterületre. De nézzük tovább. A tervezett elkerülő észak felől kerülné meg az alsó-szigetközi falvakat, összeköttetést teremtene Vámosszabadival valamint a “stratégiai” fontosságú Patkányossal. A nyomvonal javarészt szántókon halad (itt a tulajdoni viszonyokból adódóan komoly ellenállásra, várhatóan számos jogi procedúrára lehet számítani), Győrladamér közelében például elhalad közvetlenül a ritkaságnak számító és különleges természeti értéket képviselő Somos erdő mellett. Mind a mezőgazdasági, mind pedig az érintetlen területeken számításba kell vennünk a hazai viszonylatban is jelentős vadállományt fenyegető veszélyeket, valamint a beruházás megvalósulásával a növényvilágot érő káros hatásokat. Mindemellett  az érintett települések arculatát is negatívan érinti, hiszen a bekötőutak megkövetelt szélessége gyakorlatban azt jelentené, hogy egyes utcákat háztól-házig le kell aszfaltozni, megszüntetve a fasorokat, előkerteket.

Van-e létjogosultsága az útnak? Kétségtelen, hogy az elmúlt években az 1401.sz út alsó-szigetközi szakaszán megnövekedett a forgalom. Ennek időbeni megoszlása azonban érdekes aránytalanságokat mutat. Míg napközben meglehetősen gyér a forgalom, reggel hét és fél kilenc valamint délután négy és fél hat között jelentősebb autómennyiség terheli az útszakaszt. Mind a forgalom növekedése, mind pedig az eloszlásában megfigyelhető ingadozás a szigetközi települések szerkezetének elmúlt években lezajlott káros változásainak köszönhető. A települések lélekszámának növekedésével igazolt torz fejlődéselmélet az oka, számos egyéb káros hatás mellett, az alsó szigetközi települések  közlekedési problémáinak is. A településeket övezve, gyakran mezőgazdasági területeket művelés alól kivonva, úgynevezett “kertvárosias övezetek” jöttek létre, melyek gyakorlatban a közeli megyeszékhelyre ingázók rezervátumaiként funkcionálnak. Erről bővebben talán máskor.

Összességében úgy gondolom, nem tekinthetjük megoldásnak azt, hogy az elmúlt évek számos  átgondolatlan döntését egy alapvetően elhibázott, hatásait tekintve előreláthatatlan és visszafordíthatatlan koncepcióval orvosolják. Hogy mit hoz a jövő, előre nem láthatjuk. Egyelőre a terv csak terv és megvalósulására vajmi kevés az esély.