Ladoméri Tanya

Tegnap lehelyeztük az első kerítésoszlopokat az udvar köré. Így a falu felé eső egy hektáros terület három részre, a majdani gyümölcsös, az udvar és a legelő területére lett bontva. A legelőn túli nagy terület megmaradt egyben és eredeti -szántó- funkciójában. Az oszlopok felállítása egyébként viszonylag gyorsan ment, ami macera volt, az inkább az akác lábak beszerzése, majd az egyes lábak előkészítése körül fordult elő. A mai nap során -úgy tervezzük-  lerakjuk az utolsó oszlopokat is, holnap pedig, ha minden igaz, mehetünk Ásványráróra a vadhálóért.

Ami a terveket, az építési engedély illetve az egyéb engedélyek körüli hercehurcát illeti, elmúlt egy hónap alatt számtalanszor megfordult velünk a világ. Már az építésügyi hatóságnál is akadtak kifogások és ezek csak szaporodtak az ÁNTSZ-szel és a Főállatorvosi Hivatallal való egyeztetés nyomán. És még hol a vége?

Végül, hogy szabad perceinkben se unatkozzunk, a mai naphoz egy hónapra itt a Búcsú. A délutáni templomkerti rendezvény programját nagyjából megálmodtuk, de a munka dandárja még hátravan.

Hihetetlen, de az elmúlt vasárnap sor került az első kaszálásra a legelőn. Nem vártunk sokat tőle, egyelőre nem is a széna betakarítása volt a cél, de a százöt kockabála melyet végül behoztunk a tanyáról,  kellemes meglepetést okozott nekünk. Végülis, ha a jövőben -ahogy azt megálmodtuk-  a jelenleg két pónis lóállományunk termetesebb paripákkal gyarapodik, minden szál szénára szükségünk lesz.

Szombaton -immár másodszor- megtartottuk a templomkerti Szent László napi ünnepet. A hosszas szervezésbe többen is bekapcsolódtak s nagy segítségünkre voltak a vásárlásban, a pakolásban, a főzésben vagy éppen a játékok “karbantartásában”.

A nagy napon délután kettő körül vonultunk ki a “terepre” ahol Attila (Gabalyda / Medve) már össze is állította a tavaly is jól bevált mobil színpadot. Megérkezett a szakácsunk  -akire végtelen hálával gondolunk, hogy megmentett bennünket, az esetleges felsülés lehetőségétől- és menten munkához látott. Három óra körül szállingózni kezdtek a vendégek és hamarosan hatvan fős “tömeg” verődött össze. Hogy ez sok-e vagy kevés, azt nehéz eldönteni. Nem mondom, hogy nem számítottunk többre. Mégis remek dolog, hogy ennyi ember gondolta úgy, hogy itt tölti a szombat délutánját. A programok sorát öt órakor Páli Hajni nyitotta meg egy csodaszép Szent László dícsérettel, majd Ferenc Atya folytatta tavalyi előadását szent királyunkról. Az előadás után -szintén már-már hagyományként- a Táltosok Fiai zenekar adott koncertet.  Közben a gyerkőcöknek lehetőségük volt kipróbálni a felvonultatott népi játékokat, valamint az ügyesebbek elkészíthették Szent László pénzét. A tekintélyes adag pörkölt is elkészült, melyet a koncert végeztével moldvai furulyazene kiséretében fogyaszthattak el a megjelentek. A nyolc órás harangszó és az érkező szúnyogsereg vetett véget a mulatságnak.

Így, három nap elteltével elégedetten tekintünk vissza a szombat délutánra és hálás szívvel gondolunk arra a sok emberre, akik támogatásukkal lehetővé tették, hogy létrejöjjön, illetve, hogy ilyen színvonalú legyen ez a rendezvény. A tanulságokat, tapasztalatokat folyamatosan összegezzük, átbeszéljük s ezeket számon tartva tekintünk előre a jövő évi Szent László ünnepre.

További képek a rendezvényről

A hétvégét javarészt Gyirmóton, a Nemzeti Vágta regionális fordulója alkalmából szervezett rendezvényen töltöttük, minthogy az idén nyáron harmadik alkalommal sorra kerülő versenyt  már helyi selejtezők is megelőzik.

Maga a verseny számtalan vitát gerjesztett mind lovas, mind pedig hagyományőrző körökben,  elsősorban annak kapcsán, hogy az alapvetően a lovaglás népszerűsítésére létrehozott vetélkedés, a többszörösen módosított szabályokkal,  versenylovakkal induló profi zsokékkal valóban eléri-e a célját. Én inkább a szkeptikusok táborát erőssítem, úgy érzem, az alapvetően jó kezdeményezést alaposan elrontották azzal, hogy -talán a média, a szponzorok,  vagy a látványosság kedvéért- lehetetlenné tették amatőr versenyzők és hazai lófajták eredményes szereplését.

Ugyanakkor ezek a hibák a helyi fordulóban nem domborodtak ki annyira, hiszen itt “kicsiben”, inkább volt esély arra, hogy a lényegre, a lovas hagyományra helyeződjön a hangsúly, emellett a településeknek is lehetőségük nyílt bemutatkozni, illetve a fő futam mellett egyébb versenyszámokban is megmérkőzni egymással.

Mi mindkét nap, a reggeli sátorállítástól az esti sátorbontásig kint voltunk és úgy érzem, megfelelően képviseltük községünket. Több versenyszámban is elindultunk (pónivágta, traktoros, kötélhúzás, falu ördöge, íjászat), és előkelő helyezéseket is értünk el. Mindezek mellett korrekt kiállítási anyaggal mutattuk be a falu nevezetességeit, ezért külön köszönet illeti a két nap során velünk tartó kiállítókat.

Le kell vonnunk azonban bizonyos következtetéseket is. Tény, hogy nem sikerült megmozdítani a falut, a többség nem is tudott arról, hogy Győrladamér is indul a vágtán. Számtalan jó példát láthattunk, a teljesség igénye nélkül Écset, Kónyt, vagy Lipótot említhetnénk, mely településekről népes szurkolótábor is érkezett. Másik fájó pont a záró kultúrális program körüli herce-hurca. A “falu színeiben” fellépő Lengyel Dulcinea és társainak népdalcsokra ismét szépségesre sikeredett és megmentett minket attól a szégyentől, hogy nem tudunk valami értékelhető produkciót felmutatni. De hívhatjuk-e mindig őket, lehetnek-e mindig ők a megoldás és egyáltalán, nem elkeserítő-e az a kitöltetlen űr, mely a faluban a szervezett hagyományőrzés tekintetében mutatkozik. Komoly feladataink vannak e téren, mindenkinek akit zavarnak a fent felsoroltak. Nem egymásra kell mutogatnunk, vagy homokba dugva a fejünket megpróbálni észre sem venni a problémát, hanem szembefordulni a széllel, nekifeszülni és elindulni a helyes irányba.

További képek a Kisalföld Vágtáról

Szerdára elkészültek az épület tervei, azóta azokat csodáljuk. Legszivesebben közzétenném itt valamennyit, főképp a csodaszép látványterveket, de ez afféle “nemmutibakészült” dolog. A képekre tehát várni kell a megvalósulásig. A tervező mindenesetre úgy kalkulált, két hét múlva beadhatjuk az építési engedély kérelmet, hogy azután egy-két hónapig várakozzunk az elbírálásra.

“Be sok eső, be sok sár,
be sok kislány megcsalt már!…”

A népdal első sora most ránk is igaz,  a folyamatos esőzés miatt pár napig nem jutottunk ki a birtokra. Nem csak mi, a munkagép sem, mely a tereprendezésre volt beígérve az elmúlt hétvégére. Így nem tehetünk mást, csodáljuk a természet lenyűgöző erejét, mellyel visszahódítja a februárban kitisztított utat és megpróbálunk leszervezni egy újabb időpontot a “takarításra”

Bármilyen őrjítő, napjaink leginkább várakozással telnek. Ráadásul tisztában vagyunk azzal is, hogy még hónapok kérdése, míg az építkezésnek valóban nekirugaszkodhatunk. Egyelőre a tervezés stádiumában toporgunk, mellette pedig egy másik szállon a földterület besorolása körüli ügyek zajlanak. Ez utóbbival kapcsolatban tegnapelőtt számunkra kedvező határozatot hozott a település képviselőtestülete.

Gyakorlati tennivaló hiányában úgy döntöttünk, a szombati napra szabadságot veszünk ki és csatlakozunk a Magyar Évezredek által szervezett kiránduláshoz. Nem bántuk meg, remek időben, jó társaságban járhattuk be a Pénzesgyőr és Bakonybél közötti túraútvonalat.

Képek a bakonyi kirándulásról

Vasárnap lezajlott a búzaszentelői szertartás. A szentmise ezúttal rendhagyó módon 15h-kor kezdődött és körmenettel ért véget. A búza megáldására egy falumenti táblánál került sor, idén -nem úgy mint előző évben- gyönyörű időben. A szertartás után a templomkertben gyűltünk össze egy kis beszélgetésre, süteményezésre, koccintásra. Köszönet illet mindenkit, aki étellel-itallal, vagy a szervezésben való részvételével hozzájárult ehhez a remek délutánhoz.

További képek a Búzaszentelőről…

Balázs a földmérő, igéretéhez híven, tegnap kijött hozzánk és kitűzte az udvar határait, ugyanakkor pontosította az egész terület valamint az út kijelölésére kitűzött karókat. Ezután persze a mai napon illet ezekhez igazítanunk egy-két elcsúszott karót, valamint végre be kellett fejeznünk az út legvégének kipucolását. Megtettük.

Tervezés, szervezés, méregetés. Egyelőre ennyiről tudunk beszámolni. Hétvégén a földmérővel jártuk be a területet, ő méregette a telekhatárokat, mi -minthogy eddig nem ismertük- méregettük őt. Néhány szó és a telefonján megszólaló Csík muzsika után egyből szimpatikus lett.

Míg kint voltunk megérkeztek a falubeli ismerősök is, akiket az út rendbetételére kértünk fel. Ez a munkálat ugyanis olyan szakaszba ért, amely már gépi erőt igényel. Ők is -a földmérő is- a mostani hétvégére ígérték magukat.

Időközben túl vagyunk az első “birtokháborítási” esetünkön is. Már néhány hete feltűnt, hogy valaki lóversenypályának használja a legelőnket és a kelő árpát is. Próbáltunk lovasként hozzáállni a dologhoz, tehát higgadtan tudtára adni az illetőnek, hogy egy vágtázó ló a maga nagyjából négy mázsájával, “egyelőre” nemkívánatos vendég a területen, de a falutévére feltet üzenetünk bizonyára nem jutott el hozzá, mert hétfőn szembetalálkoztunk vele ugyanott. Végülis teljesen normális hangnemben meg tudtuk beszélni az ügyet, ő pedig ígéretet tett, hogy elkerüli a birtokot. Más kérdés, hogy tegnap úgyanúgy a vetésben száguldozott, igaz nem a miénkben.