Adó 1%

Ladoméri Tanya on 2015. április 13. hétfő in Nincs kategorizálva | No Comments »

BUÉK!

Ladoméri Tanya on 2014. december 31. szerda in Nincs kategorizálva | No Comments »

Az elmúlt pénteken újabb premiert tudhat maga mögött az egyesület. Régóta terveztük, hogy meghívunk általunk érdekesnek, értékesnek ítélt embereket, az ő előadásaikon keresztül bemutatva, ismertetve bizonyos dolgokat, legyen az számunkra fontos törekvés, elv, vagy értékrend.

Merész álmainkban komplett előadássorozatok szerepeltek, de a szervezés nehézkessége, a potenciális előadók szűk köre, illetve a velük való egyeztetés körülményessége visszatérített minket a valósághoz. Az elmúlt időszakban megkeresett emberek közül akadt aki nem is reagált a felkérésre, volt aki volt aki válaszolt ugyan, ám csak csillagászati összegekért lett volna hajlandó eljönni hozzánk, és volt olyan is akivel megtaláltuk a közös hangot. Ez utóbbiak közé tartozott Csepin Péter.

Talán 2010-ben került a kezembe Péter első könyve, a Rodostó felé vezetett Rákóczi emléktúrát feldolgozó Lakásunk volt paripánknak háta című úti beszámoló. Teljesen magával ragadott annak az életformának a leírása, melynek létezéséről korábban is tudni véltem, s most, egy ilyen hitelesen, őszintén és egyben szórakoztatóan megírt történeten keresztül szinte magam is részese lehettem. Hamarosan megjelent a Portugáliáig vezetett zarándokutat feldolgozó Vetett ágyunk kemény nyeregkápa majd végül a Kazahsztánból való hazalovaglással foglalkozó Ettünk és aludtunk vérmocskolta nyergen címet viselő könyv is. Ez utóbbi beszámoló tárgyául szolgáló túrát, az interneten szállingózó információkon keresztül már élőben is követni próbáltam.

Utóbb volt szerencsénk Péter két előadásán is részt venni, először Győrben, majd 2011-ben Kunszigeten, melyek példáján felbuzdulva mi is tervezni kezdtünk egy Győrladaméron tartandó alkalmat. Alig három év kellett, hogy összejöjjön.

A hosszú várakozás persze nem az előadón, inkább rajtunk múlt. Az egyesület még mindig alig öt éves, az első szárnypróbálgatások idején más célok, más jellegű rendezvények felé fordult a figyelmünk. Az elmúlt egy-két év volt az, mikor már feszegetni kezdtük saját határainkat és egyre újabb programokkal színesítettük a „repertoárunkat”. Mikor végre az előadások is szóba kerültek, és Csepin Pétert megkerestük, ő -noha saját bevallása szerint nem nagy „e-mailező”- elég hamar, és ami a legfontosabb pozitívan reagált. A következő levélváltások során javarészt letisztáztuk a részleteket, és néhány katonásan rövid, néhol sejtelmes volta ellenére is határozott sorban megkaptuk a várt választ: „ott leszek”. Megkezdtük a rendezvény hirdetését, plakátoztunk szórólapoztunk, és néhány embert sikerült is elérnünk. Pénteken este “huszonegynéhány” érdeklődő várta Péter érkezését.

Az általunk választott téma a tíz évvel ezelőtti Santiago de Compostela felé vezetett vállalkozás volt, erről hallhattunk beszámolót, láthattunk vetítést az iskola aulájában. Nehéz lenne visszaadni, az ott, valamint az előadást követő beszélgetés során szerzett élményeket, én úgy gondolom, a jelenlévők nem bánták meg, hogy eljöttek. Az előadó közvetlensége, a belőle áradó természetesség, valamint az általa képviselt -fogcsikorgatás és melldöngetés nélküli- hazaszeretet, melyhez szinte magától értetődően társul az élet szeretete és tényleges megélésének öröme, olyan atmoszférát kölcsönöztek az estének, mely után szinte természetesnek tűnik, hogy ha több előadást nem is rendeznénk, Csepin Péterre minden évben lenne – és reméljük lesz is – egy alkalmunk.

Persze bolondos a névválasztásunk, és sokan -akik nem ismernek minket, vagy nem nézegetik ennek az oldalnak a korábbi bejegyzéseit- fel is teszik a kérdést: milyen tanya?

A kerti szerszámtároló

Ebben nyilván szerepet játszik az is, hogy az egyesület publikus tevékenységei valóban a “szellemi műhelyhez” köthetők, és a célközönséggel való találkozásainknak egyelőre nem “A” tanya, hanem folyamatosan változó helyszínek adnak teret. Mindez azért, mert magán a tanyán a feltételek még nem adottak a különböző jellegű események lebonyolításához. Visszaolvasva a sok évvel ezelőtti bejegyzéseket, az akkori terveink szerint komoly infrastruktúráknak kellene már készen állnia a területen. Mostani eszünkkel azonban, látva hogy honnan, hová jutottunk, nem lehetünk elégedetlenek az alább felsorolt eredményekkel.

 

A "tároló és a beülő"

Első lépésként évekkel ezelőtt a földterület besorolásának megváltoztatása, megosztása, rendezési terv-módosítás mellett kis veteményeskertet hoztunk létre, gyümölcsfákat ültettünk. A kert évek óta ellát bennünket minden jóval s habár nem biztosítja az áhított önfenntartást, a sok nyert tapasztalat mellett egy-egy zöldségféléből az éves fogyasztásunk jelentős hányada megterem benne. Az elmúlt évek során gyümölcsfáink is elkezdetek termőre fordulni (az almafa esetében kutyáink nagy örömére, ők ugyanis a gyümölcs labda formáját is tudták értékelni), idén már “bokros” növényeken (ribizli, egres) a sor.

 

Korábban beszámoltunk arról is, hogy komoly tervek készültek egy erdei iskolaként szolgáló épületre, amelyre még az építési engedélyt is sikerült beszereznünk. Mind a mai napig jó döntésnek tartjuk, hogy nem vágtunk bele, noha ígéretekkel el voltunk halmozva a jelenlegi pénzügyi környezetben nagyon rizikós (és nem utolsósorban nem finanszírozható) vállalkozás lett volna. Két évvel ezelőtt tehát úgy döntöttünk, hogy kisebb (tanyaléptékű)  beruházásokkal igyekszünk minél többet kihozni a lehetőségeinkből. Mivel az ezzel járó adminisztrációt igyekeztünk a minimumra csökkenteni, a helyi és országos építési előírásoknak megfelelően olyan építményeket terveztünk, melyek engedélyeztetési eljárása  a legegyszerűbb. Itt jellemzően az épület paramétereire -magasság, alapterület, újabban légköbméter- és felhasználási módjára kell gondolni. Így épült meg a kis kerti beülő, szalonnasütő hellyel, a későbbi már engedélyköteles épületeink prototípusául szolgáló  48 négyzetméteres tárolóhelység, a kerti szerszámtároló és legújabban (még folyamatban) az istálló.

Új házak készűltek a kutyáknak is...

A közművek vonatkozásában felemás helyzetben találtuk magunkat. Az elektromos áramot jelenleg akkumulátorok, illetve (alkalomszerűen) egy aggregátor  biztosítják, jelenlegi igényeinket száz százalékban lefedve. A víz- és csatornahelyzet csak félig-meddig  tekinthető megoldottnak. Jóllehet a területünk falu felé eső végén nyíló utca (mely közmű-csatlakozást biztosított volna) kivitelezése érdekében kisebb földterületet térítésmentesen átadtunk az önkormányzatnak a “projekt” egyelőre elhalt. A szennyvízkezelés érdekében bekötöttünk egy a vonatkozó szabályzóknak megfelelő tartályt, az öntözővizet a területen régóta megtalálható kis teljesítményű kút biztosítja, az ivóvizet pedig hordjuk magunkkal.  Ezt a problémát úgy tűnik csakis egy ivóvízkút fúratásával tudjuk megoldani, de az azzal jár hercehurcától, na meg a költségektől már előre fáj a fejünk.

 

Épül az istálló

Ami várható… Az istálló befejezése után, a “kicsilovak” kiköltöznek a tanyára. Ez persze feltételezi a kerítésrendszer megerősítését, illetve a karámnak szolgáló terület kijelölését.  A nagyobb léptékű beruházásokat illetően, ennyi év kijózanító tapasztalatinak birtokában nem mernék nyilatkozni. Mindent a maga idejében. Mindenesetre bízunk benne, hogy jövőre lesznek olyan alkalmak, amelyekre hazaköltözik az egyesület és végre “a tanyán tanyázhatunk”.

 

 

 

Szinte pontosan egy éve rendeztük az első lombbúcsúztató kirándulást, és akkor valódi -kicsit ködös, kicsit nyirkos- arcát mutatta az ősz. Idén már napokkal előre sejteni lehetett, hogy igazi kirándulóidőben lesz részünk és várakozásaink beigazolódtak.  Csodálatos, napsütéses időben gyülekeztünk az iskola előtt, hogy belevágjunk a falut délkelet felől megkerülő -tehát a tavalyival pont ellentétes oldalon haladó- kisded túránkba.

Huszonöten gondolták úgy, hogy túrabakancsot húznak ezen a szombat délelőttön, és bár a létszám ideálisnak mondható, a korosztályok közötti megoszlást figyelembe véve megállapíthatjuk, hogy a csapatunkban bizony alaposan felülreprezentáltak voltak gyerkőcök. Mindössze hatan voltunk felnőttek ami alaposan lenyomta a tavaly sem túl magas átlagéletkort.

A falut a lovarda mellet hagytuk el, és a Mosoni Duna töltésén a folyásirányt követve haladtunk tovább. A csónakkikötőnél a folyóval együtt mi is elkanyarodtunk a töltéstől, és mezőgazdasági utakon haladva tartottunk a túloldalon fekvő Kunsziget irányába. Alig egy óra múltán megtartottuk első, falatozással töltött pihenőnket, majd a folyó kanyarulatát követve az ártéri erdőben kalandoztunk egy keveset. Az erdőből kiérve észak felé vettük az irányt és lassan újra elértük a töltést. Tekintettel a fiatalabbak fizikai teljesítőképességének korlátaira, ezen a ponton felajánlottuk a rövidebb út lehetőségét a csapatnak, amelyet azonban mindenki leszavazott. A töltésen így Győrzámoly felé vettük az irányt ahol is a csatorna melletti útra tértünk rá s azon haladva -a szigetközi utat keresztezve- tettünk meg újabb másfél kilométert. A kanális hídjánál most már valóban hazafelé fordult az utunk, s a bányató mellet elhaladva ballagtunk be a faluba.

Mindent egybevetve idén is jól sikerült kis túrát tudhatunk magunk mögött, minden elismerésünk azoké a kisgyermekeké, akik hősiesen bandukolták végig azt a távot, amely sajna sok felnőttnek is nehezére esett volna. A csapat lelkesedése alapján, további túrajavaslataikat mérlegelve bizton állíthatjuk, hogy ezúttal nem kell újabb egy évet várni hasonló jellegű rendezvényre.

A tavalyi árvíz nyomán régen esedékes gátrekonstrukcióra került sor az Alsó-Szigetközben, melynek során megmagasították, megerősítették a gátakat, s egy kellemes bónuszként keskeny, a mindenhová kihelyezett táblák szerint csak kerékpárosok és motorkerékpárosok által használható aszfaltutat húztak a tetejére.

Tegnap volt a harmadik alkalom, hogy munkából hazafelé ezt az útvonalat választottam, és összességében nagyon elégedett vagyok vele. Az útról egy rövid videót is készítettem (telefonnal, ezért a néhol gyatra minőség), mely alább megtekinthető.

Rögtön le kell szögeznem: A kerékpárút még nincs teljesen kész, egyelőre Győrzámolyig közlekedhetünk rajta, és útközben is akad egy kétszáz-méteres aszfaltozatlan szakasz. Az sem titok, hogy ez az útvonal a meglévő kerékpárútnál jóval hosszabb, minthogy a gát a folyó vonalát követi. Az Újfalu és Zámoly közötti kanyar például olyan hosszú, mintha sohasem akarna véget érni :-) . Arról nem beszélve, hogy milyen amikor fúj a szél (második erre-tekerésem során volt benne részem), bizony akkor megizmosodik az ember mire hazaér.

DE… az út elkészült szakaszai tökéletes minőségűek (ez a régiről ugyebár nem mondható el) és egyelőre nem túl látogatottak, tehát ideális időjárási viszonyok mellett lehet hasítani rajta.  Azt kell, hogy mondjam, hogy ha az út teljesen kész lenne, szélcsendes időben, plusz három-négy kilométer ide vagy oda- nagyjából ugyanannyi idő alatt lehetne hazavágtázni, mint a másik alternatívát választva. Arról nem beszélve, hogy a környezet nagyon szép, egyik oldalon a folyó, másikon erdős területek és szántók váltakozva. És persze csend van.

Érdemes kipróbálni, egyetlen negatívumként azt említeném meg, hogy Zámolyon, az utolsó lehetőségnél, ahol le lehet térni, nincs jelezve, hogy “ne tekerjél tovább mert párszáz méter, oszt vége az útnak”, így elsőre -mint én is- könnyen zsákutcába teker a tudatlan kerékpáros. Akkor aztán ha nincs kedve visszatekerni (tapasztalatból mondom, inkább legyen), zötyöghet mire eléri a következő elágazást.