Ladoméri Tanya

Az elmúlt pénteken újabb premiert tudhat maga mögött az egyesület. Régóta terveztük, hogy meghívunk általunk érdekesnek, értékesnek ítélt embereket, az ő előadásaikon keresztül bemutatva, ismertetve bizonyos dolgokat, legyen az számunkra fontos törekvés, elv, vagy értékrend.

Merész álmainkban komplett előadássorozatok szerepeltek, de a szervezés nehézkessége, a potenciális előadók szűk köre, illetve a velük való egyeztetés körülményessége visszatérített minket a valósághoz. Az elmúlt időszakban megkeresett emberek közül akadt aki nem is reagált a felkérésre, volt aki volt aki válaszolt ugyan, ám csak csillagászati összegekért lett volna hajlandó eljönni hozzánk, és volt olyan is akivel megtaláltuk a közös hangot. Ez utóbbiak közé tartozott Csepin Péter.

Talán 2010-ben került a kezembe Péter első könyve, a Rodostó felé vezetett Rákóczi emléktúrát feldolgozó Lakásunk volt paripánknak háta című úti beszámoló. Teljesen magával ragadott annak az életformának a leírása, melynek létezéséről korábban is tudni véltem, s most, egy ilyen hitelesen, őszintén és egyben szórakoztatóan megírt történeten keresztül szinte magam is részese lehettem. Hamarosan megjelent a Portugáliáig vezetett zarándokutat feldolgozó Vetett ágyunk kemény nyeregkápa majd végül a Kazahsztánból való hazalovaglással foglalkozó Ettünk és aludtunk vérmocskolta nyergen címet viselő könyv is. Ez utóbbi beszámoló tárgyául szolgáló túrát, az interneten szállingózó információkon keresztül már élőben is követni próbáltam.

Utóbb volt szerencsénk Péter két előadásán is részt venni, először Győrben, majd 2011-ben Kunszigeten, melyek példáján felbuzdulva mi is tervezni kezdtünk egy Győrladaméron tartandó alkalmat. Alig három év kellett, hogy összejöjjön.

A hosszú várakozás persze nem az előadón, inkább rajtunk múlt. Az egyesület még mindig alig öt éves, az első szárnypróbálgatások idején más célok, más jellegű rendezvények felé fordult a figyelmünk. Az elmúlt egy-két év volt az, mikor már feszegetni kezdtük saját határainkat és egyre újabb programokkal színesítettük a „repertoárunkat”. Mikor végre az előadások is szóba kerültek, és Csepin Pétert megkerestük, ő -noha saját bevallása szerint nem nagy „e-mailező”- elég hamar, és ami a legfontosabb pozitívan reagált. A következő levélváltások során javarészt letisztáztuk a részleteket, és néhány katonásan rövid, néhol sejtelmes volta ellenére is határozott sorban megkaptuk a várt választ: „ott leszek”. Megkezdtük a rendezvény hirdetését, plakátoztunk szórólapoztunk, és néhány embert sikerült is elérnünk. Pénteken este “huszonegynéhány” érdeklődő várta Péter érkezését.

Az általunk választott téma a tíz évvel ezelőtti Santiago de Compostela felé vezetett vállalkozás volt, erről hallhattunk beszámolót, láthattunk vetítést az iskola aulájában. Nehéz lenne visszaadni, az ott, valamint az előadást követő beszélgetés során szerzett élményeket, én úgy gondolom, a jelenlévők nem bánták meg, hogy eljöttek. Az előadó közvetlensége, a belőle áradó természetesség, valamint az általa képviselt -fogcsikorgatás és melldöngetés nélküli- hazaszeretet, melyhez szinte magától értetődően társul az élet szeretete és tényleges megélésének öröme, olyan atmoszférát kölcsönöztek az estének, mely után szinte természetesnek tűnik, hogy ha több előadást nem is rendeznénk, Csepin Péterre minden évben lenne – és reméljük lesz is – egy alkalmunk.