A “Tanyán” búcsúztunk

Ladoméri Tanya on 2015. szeptember 15. kedd Kategória: Nincs kategorizálva

Idén, hat templomkertben és egy az iskolában megrendezett búcsú után újabb komoly mérföldkőhöz érkezett az egyesület. A búcsúi délután eltöltésére ezúttal a Tanyára invitáltuk az érdeklődőket. S noha azzal, hogy az ebben az évben már nem a templomkertben ünnepeltünk egy szép sorozat (már-már hagyomány) ért véget, ebben a mostani alkalomban mi mégsem valaminek a végét, hanem valami régen várt dolognak a kezdetét, ugyanakkor az elmúlt évek során meghatározott irány továbbvitelét, mondhatjuk az egyesület által képviselt értékek átmentését látjuk.

A helyszínt érintő döntésünk, amellett, hogy számos további kérdést is felvetett, – köszönhetően többek között a remek időjárásnak – jónak bizonyult. A tereprendezést, dekorálást nagy kedvvel és lendülettel kezdtünk meg és számos barátunk is jelezte, szívesen vállal szerepet a rendezvény sikeres lebonyolításában. Megkezdtük a hírverést és … vártunk. Vártunk és fogalmunk se volt róla, hogy a templomkerti búcsúk “törzsgárdája” mennyire fogadja el a változást és vajon lesznek-e új betérők.

Így morfondíroztunk még vasárnap délután is a négy órára hirdetett kezdés előtt néhány perccel. Szerencsére az ilyen eseményekre fogékony “nagyközönség” nem sokáig hagyott minket az aggodalmainkkal viaskodni.  Szép lassan gyülekezett a vendégsereg és csak jöttek és jöttek… A szervezőtársak elfoglalták a helyüket és megkezdődhetett a kézműveskedés, a játék, vagy csak épp a beszélgetés.  A szokásokhoz híven búcsúfiasorsolást is tartottunk, és a nagy számú felajánlásból közel hatvan gyerkőcöt tudtunk megajándékozni, végül még azokat is akik valamilyen oknál fogva nem töltöttek ki búcsúfia-szelvényt.

Fél nyolc magasságában zártuk a napot kissé megfáradtan, de lelkesen a sok élménytől és bezsebelt jó szótól. A Tanya mint rendezvényhelyszín, bár még akad rajta bőven fejleszteni-való, bevált. Az egyesület aktív tagsága, a programok lebonyolításában fáradhatatlanul helytálló barátaink, és nem utolsósorban azok akik sütemény és búcsúfiafelajánlásokkal járultak hozzá a rendezvény sikeréhez igazán kitettek magukért. Köszönet érte mindannyiuknak, és köszönet azoknak akik megtiszteltek minket bizalmukkal, és velünk töltötték az első Ladoméri Tanyabúcsút.

Leave a Reply