Kikelet

Ladoméri Tanya on 2012. március 19. hétfő Kategória: Nincs kategorizálva

Végérvényesen itt a tavasz, végre huzamosabb időt is kint tudunk tölteni a tanyán. A csodálatos időjárás és a négynapos hétvége szerencsés “együttállása” is erre sarkalt minket, így eredményes napokat tudhatunk magunk mögött.

A tavalyi veteményes méretét nagyjából megháromszoroztuk, ezt meg is éreztük mire felástuk, kitisztítottuk, előkészítettük az ágyásokat. Kicsit talán elpuhultunk a télben. Mindenesetre egy/másfél nap alatt nagyjából végeztünk ezzel a munkafázissal és jöhetett az ültetés, dugványozás. A tavaly fogott magok elültetésére sajna nem került sor, ezek maradnak a hétköznapi délutánokra. Sokat ezzel sem várhatunk, ha időben palántázni akarunk. Megmetszettük a gyümölcsfákat is, a tavaly telepített szilva és körtefák egyelőre -úgy tűnik- rendben vannak, a tavalyelőttiek közül sajna két őszibaracktól és egy cseresznyétől búcsút kellett vennünk.

Ami a továbbiakat illeti, döntésre jutottunk az építkezések tekintetében. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a korábban meg(rém)álmodott komplexum létrehozásába belevágjunk, megpróbálunk a földön maradni és emberi léptékekben tervezni. Első lépésként a gazdasági épületek megépítése mellett törtünk lándzsát, ezek hiánya évek óta komoly gondot okoz nekünk. Április-május során szeretnénk megépíteni két könnyűszerkezetes boxot és egy takarmánytárolót -végre a kislovak is otthagyhatnák az albérletet és talán (talán…, talán…)  egy méretesebb társat is kapnának- illetve felhúznánk egy termény- és szerszámtároló funkciót betöltő pajtát. Az építésügyi hatóságnál átbeszéltük az épületek tervezett paramétereit, mi az amit lehet és mi az amit nem, mihez kell engedély és mi az amihez csak bejelentési kötelezettség. Ha minden összejön, nyárra komoly tanyaközponttá alakulunk… :-)

Leave a Reply