Ladoméri Tanya

watch?v=v7GgQ5uv4Kc

Idén, hat templomkertben és egy az iskolában megrendezett búcsú után újabb komoly mérföldkőhöz érkezett az egyesület. A búcsúi délután eltöltésére ezúttal a Tanyára invitáltuk az érdeklődőket. S noha azzal, hogy az ebben az évben már nem a templomkertben ünnepeltünk egy szép sorozat (már-már hagyomány) ért véget, ebben a mostani alkalomban mi mégsem valaminek a végét, hanem valami régen várt dolognak a kezdetét, ugyanakkor az elmúlt évek során meghatározott irány továbbvitelét, mondhatjuk az egyesület által képviselt értékek átmentését látjuk.

A helyszínt érintő döntésünk, amellett, hogy számos további kérdést is felvetett, – köszönhetően többek között a remek időjárásnak – jónak bizonyult. A tereprendezést, dekorálást nagy kedvvel és lendülettel kezdtünk meg és számos barátunk is jelezte, szívesen vállal szerepet a rendezvény sikeres lebonyolításában. Megkezdtük a hírverést és … vártunk. Vártunk és fogalmunk se volt róla, hogy a templomkerti búcsúk “törzsgárdája” mennyire fogadja el a változást és vajon lesznek-e új betérők.

Így morfondíroztunk még vasárnap délután is a négy órára hirdetett kezdés előtt néhány perccel. Szerencsére az ilyen eseményekre fogékony “nagyközönség” nem sokáig hagyott minket az aggodalmainkkal viaskodni.  Szép lassan gyülekezett a vendégsereg és csak jöttek és jöttek… A szervezőtársak elfoglalták a helyüket és megkezdődhetett a kézműveskedés, a játék, vagy csak épp a beszélgetés.  A szokásokhoz híven búcsúfiasorsolást is tartottunk, és a nagy számú felajánlásból közel hatvan gyerkőcöt tudtunk megajándékozni, végül még azokat is akik valamilyen oknál fogva nem töltöttek ki búcsúfia-szelvényt.

Fél nyolc magasságában zártuk a napot kissé megfáradtan, de lelkesen a sok élménytől és bezsebelt jó szótól. A Tanya mint rendezvényhelyszín, bár még akad rajta bőven fejleszteni-való, bevált. Az egyesület aktív tagsága, a programok lebonyolításában fáradhatatlanul helytálló barátaink, és nem utolsósorban azok akik sütemény és búcsúfiafelajánlásokkal járultak hozzá a rendezvény sikeréhez igazán kitettek magukért. Köszönet érte mindannyiuknak, és köszönet azoknak akik megtiszteltek minket bizalmukkal, és velünk töltötték az első Ladoméri Tanyabúcsút.

Hét templomkerti búcsúval a hátunk mögött idén úgy döntöttünk, megérett az idő a változásra. Minden ottani rendezvényünkre jó szívvel emlékezünk, de most új irányt veszünk. A szervezők, a tematika változatlan, csupán a helyszín változik.

Mindenkit szeretettel várunk a “Tanyán”!

A korábbi évekhez hasonlóan ismét ismét megjelentünk a dunaszegi templomkerti búcsún. A játékoknak, fejtörőknek -mindazoknak amiket be tudtunk préselni az autóba- minden korosztályban nagy sikere volt.

Az őszi programok lassan összeállnak, részletek itt a honlapon és a facebook-on.

Az elmúlt pénteken újabb premiert tudhat maga mögött az egyesület. Régóta terveztük, hogy meghívunk általunk érdekesnek, értékesnek ítélt embereket, az ő előadásaikon keresztül bemutatva, ismertetve bizonyos dolgokat, legyen az számunkra fontos törekvés, elv, vagy értékrend.

Merész álmainkban komplett előadássorozatok szerepeltek, de a szervezés nehézkessége, a potenciális előadók szűk köre, illetve a velük való egyeztetés körülményessége visszatérített minket a valósághoz. Az elmúlt időszakban megkeresett emberek közül akadt aki nem is reagált a felkérésre, volt aki volt aki válaszolt ugyan, ám csak csillagászati összegekért lett volna hajlandó eljönni hozzánk, és volt olyan is akivel megtaláltuk a közös hangot. Ez utóbbiak közé tartozott Csepin Péter.

Talán 2010-ben került a kezembe Péter első könyve, a Rodostó felé vezetett Rákóczi emléktúrát feldolgozó Lakásunk volt paripánknak háta című úti beszámoló. Teljesen magával ragadott annak az életformának a leírása, melynek létezéséről korábban is tudni véltem, s most, egy ilyen hitelesen, őszintén és egyben szórakoztatóan megírt történeten keresztül szinte magam is részese lehettem. Hamarosan megjelent a Portugáliáig vezetett zarándokutat feldolgozó Vetett ágyunk kemény nyeregkápa majd végül a Kazahsztánból való hazalovaglással foglalkozó Ettünk és aludtunk vérmocskolta nyergen címet viselő könyv is. Ez utóbbi beszámoló tárgyául szolgáló túrát, az interneten szállingózó információkon keresztül már élőben is követni próbáltam.

Utóbb volt szerencsénk Péter két előadásán is részt venni, először Győrben, majd 2011-ben Kunszigeten, melyek példáján felbuzdulva mi is tervezni kezdtünk egy Győrladaméron tartandó alkalmat. Alig három év kellett, hogy összejöjjön.

A hosszú várakozás persze nem az előadón, inkább rajtunk múlt. Az egyesület még mindig alig öt éves, az első szárnypróbálgatások idején más célok, más jellegű rendezvények felé fordult a figyelmünk. Az elmúlt egy-két év volt az, mikor már feszegetni kezdtük saját határainkat és egyre újabb programokkal színesítettük a „repertoárunkat”. Mikor végre az előadások is szóba kerültek, és Csepin Pétert megkerestük, ő -noha saját bevallása szerint nem nagy „e-mailező”- elég hamar, és ami a legfontosabb pozitívan reagált. A következő levélváltások során javarészt letisztáztuk a részleteket, és néhány katonásan rövid, néhol sejtelmes volta ellenére is határozott sorban megkaptuk a várt választ: „ott leszek”. Megkezdtük a rendezvény hirdetését, plakátoztunk szórólapoztunk, és néhány embert sikerült is elérnünk. Pénteken este “huszonegynéhány” érdeklődő várta Péter érkezését.

Az általunk választott téma a tíz évvel ezelőtti Santiago de Compostela felé vezetett vállalkozás volt, erről hallhattunk beszámolót, láthattunk vetítést az iskola aulájában. Nehéz lenne visszaadni, az ott, valamint az előadást követő beszélgetés során szerzett élményeket, én úgy gondolom, a jelenlévők nem bánták meg, hogy eljöttek. Az előadó közvetlensége, a belőle áradó természetesség, valamint az általa képviselt -fogcsikorgatás és melldöngetés nélküli- hazaszeretet, melyhez szinte magától értetődően társul az élet szeretete és tényleges megélésének öröme, olyan atmoszférát kölcsönöztek az estének, mely után szinte természetesnek tűnik, hogy ha több előadást nem is rendeznénk, Csepin Péterre minden évben lenne – és reméljük lesz is – egy alkalmunk.